Kronokozmetika

Kronokozmetika – Szépségápolás a bioritmus alapján

A kronokozmetika az ember biológiai órájához igazított szépségápolás. A kronokozmetika a kronobiológia tudományán alapul. A bioritmusban a periodikusan változó tényezők bőrre gyakorolt hatását és ennek összefüggéseit vizsgálja, valamint a szépségápolást az ember biológiai órájához igazítja.

Mi is az a kronobiológia?

A kronobiológia szóösszetétel magyarázata: Kronosz az idő Istene a görög mitológiában, a biológia pedig élettant jelent. Közismert dolog, hogy az élőlények életfolyamatai bizonyos ütem, ritmus szerint zajlanak. Ezt a biológia ritmust belső órának nevezzük. Idetartozik az alvás és az ébrenlét ciklusa, de napi ritmus szerint változik a testhőmérséklet, a hormonok termelődése, a vérnyomás, a szívritmus, az emésztőnedvek termelése, és számos más funkció, sőt a szellemi-érzelmi állapot is.
Már a régi kínaiak is ismerték a szervek órarendjét. Azt tanították, hogy a szervezet az energiáját adott időpontban egy bizonyos szerv, vagy szervrendszer számára mozgósítja. Ha pedig ezt nem vesszük tekintetbe, abból komoly bajok származhatnak.

A biológiai ritmusok három csoportba oszthatóak hosszúságuk alapján:
1. infradián ritmus, melynek periódusideje meghaladja az egy napot. Az infradián ritmusok közül a menstruációs, a holdfázisok, 28 napos váltakozását követi.
2. ultradián ritmus, ez 24 órán belül ismétlődik, egyik példája a napközbeni fáradságperiódusok.
3. cirkadián ritmus közel 24 órás periódusidőkkel

A cirkadián ritmus jelentősége a kozmetikában

Nem mindegy, hogy mikor, hogyan, és mivel kenjük az arcunkat, kezeljük bőrünket.

A kronokozmetika visszavezethető az ókorig, hiszen a nők már akkor is megfigyelték, hogy ha a biológiai órájuk szerint ápolják bőrüket, az üde és fiatalos marad. Nekünk felhasználva az ő tudásukat figyelnünk kell arra, hogy mikor, milyen krémmel krémezzük, sminkeljük arcunkat és mikor járunk kozmetikushoz, hogy még előnyösebben tudja bőrünk hasznosítani a bevitt anyagokat. Így érhető el, hogy bőrünk mindig friss, egészséges legyen.

A bőr ritmusa és ehhez kapcsolódó szépségápolási teendőink

24 órától hajnali 5-ig

A kronokozmetika visszavezethető az ókorig, hiszen a nők már akkor is megfigyelték, hogy ha a biológiai órájuk szerint ápolják bőrüket, az üde és fiatalos marad. Nekünk felhasználva az ő tudásukat figyelnünk kell arra, hogy mikor, milyen krémmel krémezzük, sminkeljük arcunkat és mikor járunk kozmetikushoz, hogy még előnyösebben tudja bőrünk hasznosítani a bevitt anyagokat. Így érhető el, hogy bőrünk mindig friss, egészséges legyen.

Reggel 6 óra

Reggel 7 óra

Reggel 8 óra

Mielőtt a napi smink elkészül reggelizzünk egészségesen. A vérerek általában összeszűkülnek, ezért a reggeli órákban elszívott cigaretta még gyorsabban öregíti a bőrt, mint egyébként.

Reggel 9 óra

A legjobb időpont a sminkelésre, mivel a bőr ilyenkor már feszesebb, könnyebb felvinni a festékeket. Ideális az időpont a kozmetikai kezelésekre otthon vagy a kozmetikusnál. A bőr simább, a hatóanyagok könnyebben bejuttathatóak.

Délelőtt 10 – 12 óra

A bőr elérte maximális működését, vérellátása ilyenkor optimális, legalkalmasabb a hatóanyagok bevitelére. Szervezetünk napi terhelése egyre nő, fokozottabban működnek a faggyúmirigyek. Főleg a T-vonal, a homlok, az orr és az áll bőre fényesedhet ki. Az ingerlő anyagok – mint például az alkohol vagy a gyümölcssavak – erőteljesen hatnak, ez pedig zavaró bőrpírhoz vezethet.

Déli 12 óra

Ajánlott ilyenkor egy rövid séta a friss levegőn, amely segít kiszellőztetni a fejet, és jót tesz a bőrnek is. A déli időszak a legjobb időpont egy frissítő masszázsra is. Ez különösen ajánlott a számítógépen dolgozóknak, akiknek a nyaka és háta délre már feszült lehet.

13 és 16 óra között

Csökken a figyelem, minden az emésztésre összpontosul. Biológiai hullámvölgy következik, testünk pihenést igényel. Már csökken a bőr oxigénellátása, könnyebben kialakulnak a ráncok, fáradtabbnak látszunk, ezért védenünk kell bőrünket. Védekezzünk kívülről és belülről hidratáló, frissítő szerekkel. Egyrészt igyunk elegendő folyadékot, másrészt használjunk bőrünkre frissítő, hidratáló arcvizet, krémet.

16 óra

Ez újra egy energikusabb időszak! Ez a legalkalmasabb időpont a szépítő kezelésekre. Ekkor kevésbé fájdalmasak a kezelések és az arcbőr is könnyebben regenerálódik.

17 óra

Alkalmas időpont a sportolásra, szaunázásra! Ügyelni kell arra, hogy edzés után fogyasszunk ismét elegendő folyadékot és ne felejtsünk el bőrünkkel is foglalkozni!

18 és 19 óra között

A kora este igen alkalmas a bőrápolásra. Munkából hazaérve rögtön tisztítsuk meg bőrünket. Érdemes eltávolítani az elhalt hámsejteket, esetleg egy könnyű arcradírral leradírozni a bőrt. Így könnyebben felszívódik a lefekvés előtt használt pakolás vagy krém. Nyugtató masszázs és aromaterápia ajánlott.

20 óra

Lefekvés előtt tisztítsuk meg elfáradt testünket. Vegyünk egy nyugtató fürdőt és masszírozó mozdulatokkal dörzsöljük át magunkat egy finomabb szivaccsal. Ezáltal megszabadulunk a kiizzadt méreganyagoktól és nemcsak a bőrnek, de a közérzetünknek is jót tesz.

21-22 óra

Csökken a testhőmérséklet és az alapanyagcsere. Itt az ideje a bőr esti hidratálásának. Az éjszakai regeneráló szérumok, a ránctalanító arckrémek és a kézkrémek éjszaka fejtik ki legjobban hatásukat. Ezekben nincsenek fényvédő anyagok, és jobban táplálják alvás közben a bőrt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kézfejünk bőre ugyanolyan könnyen öregszik, mint az arcé. Lefekvéskor kenjük be valamilyen zsírosabb kézkrémmel.

23 óra

Testünk éjszakai nyugalomra készül. A paraszimpatikus idegrendszer takarékra állítja a szívműködést, légzést, vérkeringést, csökkenti a vérnyomást, a testhőmérsékletet, a gyomor és a belek emésztési munkáját. A stressz-hormon termelése csökken. Az éjszakai evés veszélyes lehet a bőrre, ugyanis a bőr pattanásokkal és irritációval reagálhat az éjszakai evésre.